Árpád - egy gárdista naplója

Adjon az Isten - szebb jövőt! Balog Artúrnak is! 

Ez most egy szomorú nap lesz a blogom életében, mert a halálról szól - a halálról, amit oly nehéz felfogni, de még inkább megérteni. Mivel néha érdekel a Kultúra, igyekszem néha olvasni, moziba menni vagy más módon hasznos tagja lenni szűkebb pátriárkámnak, most pedig rátévedtem egy cikkre a Hírszerzőn, ami a Kultúrpart nevű furcsa kozmopolita oldalra vitt, és amin nagyon meglepődtem.

Nem tudom, ki volt ez a Fejtő Ferenc, de azt olvasom itt, hogy ő "az utolsó úriemberek egyike volt", ami azért is jó, mert szeretem az úriembereket, régen, Horthy alatt az egész ország tele volt velük, de úgy hogy még Erdélyben is, amit azóta a románok nyertek el egy nemzetközi tenderen. Mindenesetre javaslatomra a Magyar Gárda nagybudapesti Usztics Mátyás zászlóalja egyhangúan tiszteletbeli tagjává avatta Feri bácsit, habár szociáldemokratának mondják.

Anyám, aki nagyon szereti a Népszavát, ismerte Feri bácsit, nem személyesen, de ő volt a főszerkesztője a lapnak Tel Aviv Párizsból, bár nem tudom, a kórházi ágyból hogy javitgatta a riportokat. Szóval anyám nagyon megsiratta, azt mondta igaz ember volt, ezen nagyon meghatódtam, és ilyen szemmel is olvastam ettől a Varnus Xavértól, hogy "néhány órával utolsó szívdobbanása után még számomra is kérdéses: felemelő vagy letaglózó-e a Sors e szeszélyes kegye, hogy halála percéig ágya mellett ülhettem a párisi Hotel Dieu kórházban, s készíthettem róla e fényképet, az utolsót?" Nem tudom ki ez a Xavér, de amit írt az ugye csak róla szól, nem Feri bácsiról. 



És hát a fénykép. Ez az utolsó fénykép. Horror. Ez a Xavér ezek szerint ott ül Párizsban a kórházi ágyon, Feri bácsi haldoklik, Xavér gyorsan előkapja a mobilját, közben arra gondol, hogy ha Feri bácsi meghal, olyat fog írni róla, hogy "A legjobb, amit ebből az aggasztó helyzetből kihozhatok, ha találok valakit, akinek én lehetek a Fejtő Ference", és tényleg leírja, de előtte még lekapja Feri bácsit, amint éppen meghal, majd Feri bácsi tényleg meghal. 

Amikor ezt a fényképet megláttam arra gondoltam, hogy ilyet még arról a korcs kutyáról sem közölnék, amit a múltkor lőttünk le az egyenruhás pilisi hadgyakorlaton. Egy harkályra céloztunk, de Imre mellélőtt. Az eb előbb vérzett, aztán vinnyogott és kimúlt, de ahogy néztem még abban is több méltóság volt mint ebben a fotóban. A méltóság fontos. A Magyar Gárda és az összmagyarság nevében hányingeremet szeretném kifejezni ennek a Xavérnak (ez milyen név már eleve? az ember azt se tudja, fiú-e vagy lány) , akiről azt képzelem, hogy nagyobb tehertétel  a magyarságon, mint Deutsch-Für Tamás.

Elmondtam anyámnak, mit írtam most a blogra. Életében először büszke volt rám.