Árpád - egy gárdista naplója

Adjon az Isten! nagy szerettel köszöntöm a Hírszerző széles gábor olvasótáborát, különösen Balog Artúrt, aki habár cigány, de blogol is és biztos nagyon rendes ember, szeretném, ha olvasnánk egymás gondolatait és így is profitálnánk.

Hogyan is volt az, amikor tavaly nyáron beléptem a Gárdába? Verőfényes nap volt, amikor este Imrével a barátommal söröztünk a hírhedt nyóckerben, és arról beszéltünk, hogy milyen magyarnak lenni a hazában, és arra jutottunk, mennyire nehéz annak, aki nemzeti radikálisként valóban tenni akar valamit. Elegünk volt a MIÉP ifjúsági szervezetéből, a Jobbikról még nem tudtunk sokat, de mindketten azt hittük, hogy a tenni akarás sült galambként repül a szánkba. És akkor megjelent egy barátunk, Szilárd, aki magával hozott még egy embert, Andrást, mint kiderült főszerkesztője a Demokratának, na ennek nagyon örültünk mert sokat olvastuk egy időben, mielőtt fideszes hetilappá korcsosodott volna.

Szilárd azt mondta, hogy van itt ez a projekt, Magyar Gárda a neve, ezen dolgoznak Andrással, lesz egyenruha, amit A. csaja nyúl le a Burda egyik 1943-as számából, a sapka meg a Levisből lesz, ami bár zsidó, de akciós. Szó szót követett, megértettük, hogy helyzet van, egyenruhát kell öltenünk, hogy így tegyünk a hazáért. Anyám azóta is aggódik értem, nem érti, mi ez az egész, ő nem szereti az egyenruhát, mondtam neki, hogy ne az egyenruhát szeresse, hanem a benne rejlő embert, mármint engem. Na mindegy, végül András felajánlotta, hogy a Demokrata szerkesztőségének az udvarán kezdehetjük az alakit, hogy felkészüljünk az avatásra, és így is lett. De erről majd legközelebb. Anyám szól, hogy késő van, nem tud aludni, ha nálam ég a lámpa.